Első riportfilmem

A vártnál korábban sikerült megcsinálni a riportomat,pénteken tudtam meg, hogy másnap már menjek is, így nem volt sok időm se felkészülni, se stresszelni rajta. S amennyire irtóztam a kamerától (kezdetben még egy mikrofontól is) most annyira megszerettem. A kezdeti ismerkedés rettenetesen nehezemre esett. Mikor először csak mikrofonba beszéltem, de tudva hogy ezt rögzítik s mindenki néz közbe (mint az anonim alkoholisták ültünk bájos körben) annyira ideges voltam, hogy még a tenyerem is izzadt kínomba. Aztán következő alkalommal nehezítettek, már kis kamera is jött a mikrofon mellé, és egy hírt kellett elmondanom. Az sem volt szívesebb élmény, az agyam annyira blokkolt,hogy tudtam hogy mozog a szám és hangot is adok mellé, de arról nem voltam meggyőződve hogy értelme is van annak amit mondok. És persze Julian Assange nevét annyiféleképpen ejtettem ki ahányszor újravettük a felvételt. A harmadik találkozásom a kamerával egy tudósítás volt sajtótájékoztató után,annak csak 4x ugrottunk neki,de nyilatkozni nem tudok róla,nem láttam az eredményt. Aztán hosszú szünet után eljött a riportfilm elkészítésének ideje, s meglepő módon amint beültem a stúdióba minden averzióm elmúlt. Pedig itt már nem kis diktafon volt, hanem többféle mikrofon, nem kis családi kamerácska, hanem batár, mögöttem green box…egyszóval stúdió. Magam sem értem miért okozott akkora stresszt a jóval kisebb feladat-a rutint sem mondhatnám mert 2 kamerás alkalom nem nagy rutin,jó nagy szünetekkel közöttük. A lényeg az,hogy rettenetesen élveztem a szituációt és minden pillanatát, s ma irigykedve néztem azokat, akik most készítették a riportjukat. Valószínűleg az is közre játszik ebben a hirtelen megszeretésben hogy Ledniczky óráit bírom (stúdiógyak) mert zseniális a hangulat és a pasas is,az írástól meg megy el a kedvem, mert műfajismereten unjuk magunkat, és hogy hírt sose akarok írni már azt is tudom. A hírek nem az én asztalom. Van egy saját stílusom, ami eléggé ironikus, csipkelődő és ha nem használhatom ezt a hangomat, kedvet se érzek írni. Tudok persze hírt is írni,de látszik is a kész munkán mennyire hozott lázba. Korrekt,de unalmas és lapos. Nem gondolkodom ugráson,hogy még el se kezdtem,és nem leszek sajtós,de határozottan nagy élmény volt a forgatás 🙂 És a sok nyögve-nyelős óra és vizsga dacára, mégiscsak volt 2 olyan tárgy és 2 olyan ember (nem számítva persze leendő kolléganőimet és azt a 2 urat) akikért már megérte beiratkozni erre a képzésre.