Mikszáth:A Tisztelt Házból
“A körben futó padoknak, melyek szekcióra vannak felosztva, csupán egyetlen említésre méltó specialitásuk van, hogy a Deák Ferenc hajdani helye ki van vágva kegyeletből. Noha a babona már nem járja, mégis feljegyezzük az Éber Nándor esetét, aki 1883-ban szórakozottságból Deák helyére ereszkedett, és abban a pillanatban, a Ház nagy ijedelme közt, kétrét hajolva, lábait magasba meresztve bukott a földre. Mintha Deák Ferenc szelleme taszította volna le: “Eredj innen,a helyemről.” (Kár, hogy a miniszteri párnákban nincsenek olyan dzsinnek, akik eltaszítanák a nem odavalókat.)
Graves- Én,Claudius
“…
Caligula most már hivatalosan is Jupiter volt. Nemcsak latin Jupiter,hanem olympusi Jupiter is,és ezenkívül ő volt minden isten és istennő,akinek a szobrát lefejeztette,és helyébe saját fejét tétette. Néha Apollo volt,néha Mercurius, néha pedig Pluto,és minden alkalommal viselte is a megfelelő ruhát,és megfelelő áldozatokat követelt. Láttam Venusként ide-oda járni,hosszú, áttetsző selyemöltönyben,festett arccal,vörös parókában,kitömött mellel és magas sarkú papucsban. De legtöbbnyire Jupiter volt. Olajágból viselt koronát,finom,vékony aranydrótokból szakállat,világoskék selyemöltönyt, és a kezében szigonyszerű, többágú nyilas aranypálcát hordott,a villámot jelképezve. Egy napon a Piac téren a szónoki emelvényen Jupiternek öltözve beszédet mondott a tömeghez:
-Rövidesen várost szándékozom építeni a magam számára,az Alpesek tetején. Mi istenek jobban szeretjük a hegytetőket az egészségtelen folyóvölgyeknél. Az Alpesekről kényelmes kilátásom lesz birodalmamra,Itáliára,a gall földre, Svájcra, Triolra és Germániára. Ha bárki rosszul viselkedik,és meg akarom fenyíteni, intelemképpen mennydörgök egyet,így (és ezzel morogni kezdett). Ha pedig az intelem kárbavész,a gazembert agyonsújtom villámommal így (ezzel a tömeg közé hajította szigonyszerű aranyvilláját,amely lehullott egy szombor lábához). Röviddel ezután mennydörgő-és villámlókészüléket csináltatott. Meggyújtott valami kanócot, mire a masina bömbölni kezdett,hirtelen szikrák pattantak belőle, és köveket hajított olyan irányban,amilyenben csak akarta. De biztos forrásból tudom,hogy amikor éjszaka vihar támadt és mennydörgött,Caligula az ágy alá mászott. Erről van egy kedves történet. Egy napon vihar tört ki,amikor Caligula Venusnak öltözötten páváskodott a palotában. A mennydörgés hallatára vékony hangon elsikoltotta magát:
-Atyám,atyám,kíméld meg szép leányodat!”
Jókai-Egy magyar nábob
Jancsi úr szokatlan megilletődése egy cseppet sem akadályozta a dévaj társaságot megkezdett jókedvében;tréfáltak, nevetgéltek,míg a templomtól a kastélyig hajtattak, ki kocsin,ki lovon; Kalotai Frici nyolc fiút felszedett a szekerére, s midőn legjavában hajtatott, kiesett mind a négy kereke,feldűlt a szekér,kinek keze, kinek lába marjult; mert ama furfangos Horhi Miska,amíg a templomben ültek mások, azalatt kiszedte a szekerekből a kerészeget,s Kalotai Fricin kellett a szomorú példának megesni. Kassay Lőrinc most az egyszer jött a maga lován,annak meg égő taplót dugott a fülébe a tréfás ifjú, mely elmésség következtében a dühödt paripa úgy vágta földhöz ráülő gazdáját, hogy menten elájult. Jancsi urat máskor az ilyen dolgok nagyon mulatatták,most azonban fejet csóvált rájok. Horhi Miska mindenféle tréfát kigondolt, amin majd neveti lehet nagyokat; ő cserélte el a legátus könyvét, ő tett szurkot a kántor ülésébe, hogy majd ott fenekeljen meg; kiment a konyhába,a mákot kicserélte puskaporral,a hajdúk puskaportartóit pedig teletölté mákkal, hogy mikor szalvékat kellett volna adni az érkező uraság elé,egy puska sem sült el,a mákoskalácsok pedig szétvetették a sütőkemencét.
Jancsi úr most mindezen dolgokon nem tudott kacagni,sőt még figyelmezteté Horhi Miskát,hogy ezúttal ne kövessen el annyi ostobaságot,mint máskor szokott, hanem mulassunk szépen.
Mikszáth-A Petőfi-legenda Selmecen
“A szegény öreget még én is ösmertem. Nagyon össze volt már esve,siket is volt egy kicsit,de nem is látott valami nagyon. Csak Horatiusnak élt már és a vörösbornak. Ez volt a legutolsó szerelme. Ki nem nézte volna belőle senki,hogy ez ponálta valamikor szekundába Petőfi Sándort. Pedig ez volt az egyedüli nevezetessége szegénynek. Azoknak a millióknak,akik elösmerték nagynak a költőt, nem maradt fenn a neve,mert igazuk volt,csak az övé maradt fenn,hogy el nem ismerte. Mégiscsak kisebb virtus nem tévedni!
…Az öreg kamarai hajdú,akinél Petrovich Sándor lakott diákkorában,sokat beszélt nekünk felőle,persze fumigatíve. Sehogy se ment a fejébe,hogy miért dicsőítjük annyira. Hát mit tett,hogy olyan nagyra vannak vele? Verseket írt? Hát olyan nagy dolog az,amiről érdemes annyit beszélni? Azt tette volna,amit ő tett egyszer huszár korában,hogy húsz ember közül szabadította ki a főhadnagyát. Az volt az igazi virtus. Szurina Jánosnak hítták a hajdút. Ott,a hegyen lakott,a gimnázium fölött. Tömérdek diák volt nála elszállásolva mindég,s leginkább csak úgy nagyban emlékezett vissza rájuk,mint ahogy a juhász a birkáira,hogy az a csulya,az a kajla szarvú,a tarka, a fehér,a ráncos. Szurina János uram úgy emlékezett vissza Petrovichra,hogy a “savanyúképű”. Már ő csak így nevezte. Elmondta,hogy olyan komédiás hajlamú fiú volt biz az,vad és modortalan. De minden komorsága mellet rájött néha a pajkosság ördöge is. Egyszer például egy kis fúróra tett szert valahol, hát az volt a legelső dolga,hogy kifúrta vele a Szurináné asszonyom összes cintányérjait, amik ékességül fényeskedtek szépen egymásra rakva a tálas polcon. Valami érdekes irodalmi adatot nem mondott Szurina János. Csak arra emlékezett,hogy már akkor is versfirkátor vala a fiú.
..”
Goncsarov-Szakadék
Micsoda átok nehezedik az emberi erkölcsökre és elvekre! Mi,az erős nem,e nők atyja, férje, fivére és gyermeke elítéljük őket azért,mert a mocsokban hentergnek,ide-oda csaponganak… Követ vetünk rájuk,de egyúttal mi vagyunk megrontóik! Önmagunkat nem vizsgáljuk meg, elnézően megbocsátjuk magunknak,hogy úgy állunk össze..mint az ebek!… Nyíltan,nyilvánosan viseljük szégyenünket,meggondolatlanságunkat,de a nőt büntetjük érte! Lám e téren kellene a két nemnek egyenrangúvá válni,párhuzamosan haladnia,hogy ne hasonlítson egyik kutyára,másik macskára- együtt pedig majmokra! Akkor majd megszűnik ez az erkölcsi hasadás a két nem között,ez a fogalomzavar,kölcsönös ámítás, szemrehányás,csalás! Mert így kétféle erkölcsöt találtunk ki: az egyiket önmagunknak, a másikat a nők számára!
Mikszáth-Szent Péter esernyője
“-No,mi az, Prepelicza? -kérdé Gregorics csodálkozva.- Még mindig hallgat?
-Nagy kő lenne a lelkiismeretemen,ha beszélnék-sóhajtott a kőműves-,nagyon nagy kő lenne. Meglehet, el se bírnám.
-Ostobaság! Ugyan ne beszéljen zöldeket! Kő,kő! Egész életében kövekkel dolgozik és most azon kezd síránkozni,hogy kő lesz a lelkén. Hát cipelje! Csak nem kívánja tán,hogy kétszáz forintot adjak és ne követ,hanem egy meleg cipót tegyek a lelkére. ”
“A szenátorok el nem bírták gondolni,mi lelte a fiatal ügyvédet,mi izgatja fel annyira a Krikovszky uram haldoklásában,hiszen végre is jól teszi,ha elmegy,úgyis csak immel-ámmal húzta már idefent a csúzos lábait,jól teszi,ha fiatal erőknek enged helyet;bizony nem élt hiába,megfestik arcképét a tanácsterem számára,s ezzel szépen bevégzé- ha még új tíz évig tartaná a város gyeplőjét,akkor sem érhetné több,mint hogy az arcképét megfestik,de a kép már akkor csúnyább lenne.”
Tolsztoj-Háború és béke
A szállítmány,a foglyok és a marsall szekérkaravánja Samsevo falvában álltak meg. A tábortűznél csoportba verődtek az emberek. Pierre odament az egyik tűzhöz,evett egy kis sült lóhúst, hagyatt feküdt a tűz mellett,és mindjárt elaludt. Ugyanúgy aludt,mint Mozsajszkban,a borogyinói csata után. A valóság eseményei egybeolvadtak az álommal,és valaki- ő maga volt-e vagy más?- megint gondolatokat sugalmazott neki,ugyanazokat amelyeket Mozsajszkban hallott.
“Az élet minden. Az élet az Isten. Minden változik,minden mozog,és ez a mozgás az Isten. És amíg van élet,megvan az istenségnek,az öntudatnak élvezete is. Az életet szeretni annyit jelent,mint Istent szeretni. A legnehezebb,de a legboldogítóbb dolog;szeretni az életet szenvedéseink, ártatlanul kapott szenvedéseink közepette is.”
“Hogy az Isten miért korlátozza magát emberré,azt nem tudom. -mondja Tolsztoj. -Hogy miért formált végtelen és halhatatlan önmagából egy sorsával és sokféle gyengeségével küszködő, halandó Lev Nyikolajevics Tolsztojt,nem tudom,de ez történt.”
Mikszáth-A tisztelt házból
“Csak az történt, hogy Zs—-y képviselőt, megalakulván a Ház bizottságai, az egyik bizottságban kombinációba vették elnöknek.
– Igen, de nincs itt -veté ellen az egyik képviselő.
-Még mindig otthon van a falujában! Márpedig az elnöknek itt kell ülni, mert az elnök ülnök….
-Hátha eljön addig?
-Igen, de csak jelenlévőt választhatunk meg.
-Hátha sürgönyöznék neki? -ajánlkozik K—ny Kálmán képviselő-, hogy ha reflektál rá, hát jöjjön.
– Ez lesz leghelyesebb.
Ebben állapodtak meg mindnyájan, s a sürgönyt megírta K—ny. Szövege szó szerint így hangzott:
Kombinációban vagy, ha akarod, jöjj. Kálmán.
Hát persze hogy akart, és persze hogy jött, de nem a képviselőházba jött, ahol a bizottságok üléseznek, hanem a belügyminiszteri palotába hajtatott.
-A miniszterelnökkel akarok beszélni.
Mamelukok előtt eltűnnek a sárkányok, melyek a miniszteri szobát őrzik. Zs—y csakhamar ott állt a miniszter előtt.
– Eljöttem, kérlek álásan, kegyelmes uram- mondá a jött tótosan.
– Jól tetted, hogy eljöttél, de a szavazás még csak egy hét múlva lesz. Talán beszélni akarsz? Ne beszéj, az Isten áldjon meg!
– Nem nem- hebegé ez elhárítólag hadonászva a kezével. -Nem ákárom, dehogy ákárom… Abba a más dologba jöttem…
-Milyen más dologba?
-Hát amibe kombinációba vagyok.
-Miféle kombinációba?-kérdé a miniszter.
-Ej no, az izé… a főispánság, amit a kegyelmes uram sürgönyözött.
-Nem sürgönyöztem én egy betűt sem.
-Az lehetetlen. Itt a telegram.
-Mutasd csak.
A belügyminiszter átolvasta az ereklye gyanánt őrzött sürgönyt, s így szólt:
-Kedves barátom! Magyarországon van vagy tizenötezer Kálmán. Eredj utánok, melyik volt! Hát mért gyanúsítottál ezzel éppen engemet?
-Hüm- mondá a derék honatya elszontyolodva- miért? Furcsa,hogy miért? Hát mert az összes Kálmánok közül éppen kegyelmes uram passzolt volna be nekem a legjobban.
Azóta Zs—y dühösen keresi a telegram Kálmánját. De egyik Kálmán se vállalja.”
———————
Szegény Podmaniczky Frigyes reszketeg kézzel bontogatta esténként a leveleket, s nagy fejcsóválva mondá:
– Hát meg vannak ezsek vesve?
Mindennap felsóhajtott,minden nap temetett.
– Ezs is kiment, azs is kiment.
..Egyszer aztán a nyáron egy tömegben mentek ki vagy tizenöten, az öregúr lelkéről nagy teher esett le:
– No,hála Istennek! Most már meg vagyunk mentve. Mind elmentek a gyanúsak. Azs egés zsák. Ami megvan, azs már mind príma ember. Csak a Tisza István cikkei alkalmából ugrott ki még néhány klubtag.
– Ó, Istenem -fortyant fel.- Azs a Pista!Valahánysor tollat fog, mindíg kihúzs nekem innen egy embert.
….
De Podmaniczky még nem hiszi el. Előtte hihetetlen, hogy ez a párt valamikor ne legyen. Éppen csak olyan üres locsogás az, mintha azt mondanák, hogy az öreg Duna nem folydogál majd többé az ablakok alatt. Örömmel nézegeti megszokott nyáját,s megkérdezi Nyegrétől:
– Nincs semmi nevezetes?
– Nincsen, kegyelmes uram.
– No, hát jól van- hagyta rá örvendezve, s végig tipeg minden szobán szemlét tartani. Köszönget jobbra-balra,s észrevesz mindenkit. Örül, hogy a Reinerekből még ott van kettő.
– A harmadikat elvitték a haladók- zsörtölődik útközben. – Pedig azs volt a legserencsésebb. Két sorsjegyét húzsták ki egymás után. Most őt magát is kihúzsták innen.
Némelyekkel kezet szorít,némelyeket vállon vereget, Rosenberg láttára megcsóválja fejét:
– Azs a Széll Kálmán, azs a Széll Kálmán már megint mozsog. Minek mozsog?
Drakulics Pált megöleli.
– No, te csak a mienk vagy. Hát csak kártyázzál, kártyázzál. Azs astalok jók. A körték jól égnek még? Nem kell újakat venni?
– Minek már arra a rövid időre, kegyelmes uram- feleli Drakulics.
– Rövid időre? -pattan fel a báró haragosan.- Miket beséls itt bolondokat? Hiszen még fiatal vagy!
– Az igaz,hanem az asztalok bizony öregek és mozognak.
Édesdeden fölnevet.
– Hadd mozsogjanak azs astalok. Azs a fő, hogy a párt ne mozsogjon, és azs nem mozsog. Aki van, azs már mind izsé… hogy is mondjam no.. azs mind szikla.
————
De a Deák-párt hajdani podargás, köszvényes öregi is hamar megszokták az új vezért. Az öregek érezték, hogy Tisza nagy becsben tartja őket. A világért se nyaktilózott köztük, mint a győző ellenség szokta, sőt a helyüket is megfújta, “öreg lovak fel nem fordítják a szekeret”, mondotta tréfásan, s tűzzel-vassal segíti őket a választási csatákon. Soha még annyi öreget együtt, mint a Tisza idejében. De volt is olyan köhögés a klubban esténként, hogy az ember a saját szavát se értette. Ekkor mondta valamely vidám képviselő Tiszának, aki azon töprengett, hogy egyik kimaradt államtitkárának miképpen szerezzen kerületet:
– Nyittass egy ablakot, kegyelmes uram,s mindjárt a sírba visz a léghuzam három-négy aggastyánt.
I-SEE-STARS 