Mafia II.

A Mafia: The City of Lost Heaven (2002) után -ami megérdemelten sokak elismerését vívta ki- nem kis izgalom lengte körül a történet folytatását, a Mafia II-t (2010). A gengszter sztorik rajongói egy igazán ütos darabbal lettek gazdagabbak a Mafia II által, ám akik játszottak az elődjével, méltán érezhettek némi csalódottságot.
Az Illusion Softworks beolvadás a 2K családba elvette a játék lelkét , s bár egy remek vizuális élményt nyújtó, nagyon apró részletekre adó és abszolút székhez kötöző játékot nyújtott át nekünk-sajnos a lényeget kihagyták.. A Mafia: The City of Lost Heaven története lebilincselő volt, a karakterek a szemünk előtt elevenedtek meg és bontakoztak ki. Végig nézhettük hogyan alakul át Thomas Angelo egykori taxisofőr gengszterré, hogyan kerekedik felül az üzlet az emberi kapcsolatokon, a játék alatt pedig végig komoly morális és erkölcsi kérdéseket feszegetve lelkileg is belevarázsolódtunk a történetbe. Ezzel szemben a Mafia II kevésbé adott ezekre a részletekre, és nagyobb hangsúlyt fektettek „az üzlet menetére”, hogyan is működik egy ilyen szervezet.

A játék során Vito Scaletta bőrébe bújunk, s a fikcionális Empire Bay-ben tevékenykedünk,különböző kisebb-nagyobb bűncselekményeket követve el valakinek az utasítására, megrendelésére,s kocsikázunk végeláthatatlanul. A városrészek aprólékosan kidolgozottak, tekintetem sokszor elkalandozott az égen szálló galambokra és határozottan tetszett, hogy én szabom meg, akarok e muzsikát hallgatni a járgányban vagy nem- hova tovább négy állomás közül is választhatok! A különböző évszakok is érzékletesen meg vannak oldva-bár a játék elején igazán nem értettem miért már-már tejfehér a kép, ami roppant zavaró volt. Később rájöttem a hideg miatt. A vakító, retinaégető fehérségre egy meleg kabát, illetve egy csésze kávé elfogyasztása egy csehóban az orvosság (fizethetünk is érte, de ki is rabolhatjuk a helyeket-az utóbbit választottam az izgalom végett, bár nem okoz nehézséget likvidálni az eladókat.) Az akció részek viszonylag jól kidolgozottak, jól irányítható a játék és élvezetes a különböző fegyverekkel lövöldözni, a bunyós részeknél sem találtam kifogást. Ha lövés ért bennünket a fájdalom nagyságához mérten halljuk szívünk egyre hevesebb dobogását illetve ezzel arányosan homályosul előttünk a kép-az viszont nem túl reális, hogy teljesen fel tudunk gyógyulni harc közben ha fedezékbe vonulunk- mégpedig igen gyorsan.
A küldetések ezzel szemben elég laposak, mint egy gép robotolunk és gyilkolunk, nincs igazából a történetnek lényege, csak küldetések egymásutánja. Vito Scaletta elég unalmas figura, nem látjuk a lelkét, és a többieknek sem, hiányoznak a lelki motívumok- nem tudjuk igazán beleélni magunkat a főhős helyzetébe. Sem a történet sem a szereplők nem képesek az érzelmek felfokozására. A játék elejétől vártam a pillanatot mikor kapcsolódik be az eredeti sztori, s találkozunk előző főhősünkkel, Thomas Angelo-val – csak most már a fegyver másik végén- ennek dacára a játék közepén egy küldetés mintegy mellékszálaként érkezünk meg a tett helyszínére, és egy pillanat alatt végzünk is vele.
Összességébe véve a Mafia II egy jól összerakott játék, de aki az előd által nyújtott zseniális történet folytatását várja, vagy egy új izgalmas kalandot, az csalódni fog.