Gondolatok a felsőoktatásról

Hatalmas a hajcihő ismét a felsőoktatásban, amibe mélyebben nem szándékozom belekotorászni, egyrészt azért, mert túlságosan mélyen nem látok bele a helyzetbe, csak a hallottakra támaszkodhatom (én ugye az OKJ-ig jutottam) másrészt pedig akárhol kukucskálok bele, mindenhova tudok egy kicsit bólogatni. Megértem a csóringer diákot, akitől elveszik a lehetőséget, hogy kiemelkedjen, de megértem azt is, hogy a diplomával segget törlő burzsuj…. (parasztot akartam írni, de aztán észbe kaptam, hogy szerencsétlen paraszt emberek sokkal tisztességesebb emberek – nem is értem miért kapcsolódott össze ilyen pejoratív értelemben) szóval megértem azt is, hogy annak a fajta “értelmiségi” söpredéknek sem érdemes fizetni állami pénzen az oktatását, akik mondjuk kikockázott arcmással és eltorzított hanggal arról csevegnek a riporterrel, hogy mennyit kaszál, mint “főiskolás kurva”.

This displeases me.

Ezek a hölgyek egy cseppet sem tudták szimpatikussá tenni magukat a számomra, akármennyire is empatikus ember vagyok. Nem minden prostituáltat ítélek el, a többségével még mélyen együtt is érzek, amiért ilyen rettenetes helyzetbe került. Lássuk be, nagyon egyszerű pénzkereseti lehetőségnek tűnik, csak egy-két órát jól érzem magam, és megkeresek annyit mint más két-három hét alatt, napi 8-16 óra verejtékes munkával. Van, aki a szükség nagy úr elve alapján azért csinálja, hogy a felszínen tudjon maradni, már más lehetősége nincs, vagy éppen kényszerítik rá. A diáklányt támogatnék típus viszont a gyomorforgató kategória. Ezek a diáklányok (akik majd kiskosztümbe és magassarkú cepellőben fognak köztünk rohangálni) nem szegény rászorulók, nekik egyszerűen csak büdös a munka. A könnyen szerzett pénzüket nemcsak tandíjra fordítják, hanem a luxus életvitelük finanszírozására is, ezért nem szállnak ki a mókuskerékből. “Az iskola befejezésével abba fogod hagyni?”-jön a kérdés, mire szélsebesen azt válaszolja, hogy igazából eszébe sincs, mert 1) nincs kedve 8-16 órát robotolni, ha pár óra alatt letudja a pénzszerzés kínjait 2) a luxus életvitelt óhajtja folytatni. Azt hiszem az ilyen mentalitású emberek állami finanszírozására semmi szükség. Ez persze nemcsak a lányokra igaz, vagy azokra, akik ilyen módon keresik meg a hamburgerüket, hanem arra a végtelenül ostoba, léhűtő bandára is, akik ma azzal takaróznak, hogy “tanulnak”. Délelőttönként, amikor olykor felmegyek játszani, mindig megdöbbenve tapasztalom, hogy a szerver össz népességéhez képest -ami csúcsidőben 4-5000 embert jelent- a fele még mindig itt van. Nos, kik ők, mik ők, miért érnek rá játszani hétköznap délelőtt?! Nyilvánvaló, hogy 2-3000 ember nem náthás épp, és a helyzet az, hogy elenyésző hányada a munkanélküli. Beszéltem egy-két emberrel, akik munkakeresőben vannak, és az állásportálok nézegetése közben felugranak egy kicsit játszani, hogy tompítsák kétségbeesésüket. A maradék viszont bizony “tanuló”. Az állam fizeti vagy részlegesen vagy egészében a tandíját, de ő ahelyett, hogy a kötelességének tenne eleget (leszarom, hogy nem kötelező bejárni, neki épp ez a munkája, a dolga, hogy ott üljön) nyomkodja a klaviatúráját, jól szórakozik, és arról diskurálnak, hogy “hű az annya de széjjelcsaptam magam tegnap”. Gratulálok. Szóval a felsőoktatásnak bizony megvan az a szegmense amely az élősködő parazita kategória-ezen nincs mit finomítani. Ilyen tekintetben egyetértek azzal, hogy semmi szükség finanszírozni az oktatást olyan emberek számára, akik ostobák, és örülhetünk, ha helyesen le tudnak írni egy mondatot. (Mint olvasószerkesztő a hibákra rááll a szemem már, és mindig elszörnyülködök, hogy azt sem tudják sokan leírni hogy EGYELŐRE. Nem, az nem egyenlőre. Egyenlőre egy focimeccs állhat, de te maximum egyelőre nem tudod mit kezdj magaddal.) Röghözkötés. Itt már magam is ellentmondásokba bocsátkozom. Egyrészről igaz, hogy pofátlanság megszabni, hogy x évig ne hagyjam el az országot, és dolgozzak itthon annyi pénzért, amennyiért örülök, ha kinézhetek az ablakon, míg ha egy határral arrébb ugranék, akár mosogatóként is megkereshetném 1 hónap alatt az itthoni 3 havi béremet. Ha az az ország nem tudja a megélhetésemet biztosítani, aminek az állampolgára vagyok, akkor ne tartson itthon, hogy én is beguggolhassak egy aluljáróba a kistálkával. Másrészről az sem etikus, hogy állami pénzen tanulok, majd a tudásommal elszánkázok külföldre. Akkor tanuljon saját pénzből, a külföldön megszerzett jövedelméből pedig vígan ki tudja majd csengetni az itthon felvett diákhitelt.

Aztán persze vizsgálhatjuk a helyzetet abból a szemszögből is, mint amilyenben én is vagyok. Én a nem túl okos és nem különösebb képességekkel rendelkező kategória vagyok, nem túl jó anyagi helyzettel, a szorgalmamban viszont hiba nincs. Tanulmányaim utolsó négy évében (ekkora nőtt be a fejem lágya) mindig becsülettel készültem, tanultam, és az órákat is látogattam. A szakdolgozatom nem másoltam és ollóztam ki más munkájából (milyen furcsa, vannak emberek akik nem Palik.) hovatovább nem az utolsó percben kezdtem el a munkát, egyszóval valóban dolgoztam vele és nem seggrészegen üldögéltem egy krimóban vagy játszottam a szerveren. Nyilván a fent említettek fényében (nem kiemelkedő képesség, rossz anyagi helyzet) nekem esélyem sem lenne tovább tanulni, ha szeretnék. És az sem állapot, hogy az ilyen embereket kiszorítják, hiszen a tehetség remek dolog, de szorgalommal sok minden korrigálható. Igazságot osztani a témában nem igen lehet, mert ahány fej, annyi vélemény és nézőpont; de az biztos, hogy mindig lesznek, akik számára se így-se úgy nem lesz fair a játszma.

De hát mindegy. Én úgyis a Roxfortos baglyomat várom.