World of Warcraft

A World of Warcraft (WoW) a Blizzard Entertainment 2004-ben megjelent játéka, típusát tekintve MMORPG (massively multiplayer online role-playing game), azaz csak interneten keresztül játszható szerepjáték, melyet egyszerre akár több százan vagy ezren is játszhatnak egy online világban. A játékhoz három kiegészítő lemez készült eddig. Első kiegészítője, a The Burning Crusade 2007. január 16-án jelent meg, második kiegészítője, a Wrath of the Lich King 2008. november 13-án jelent meg. A harmadik , a Cataclysm 2009. augusztus 21-én lett hivatalosan bejelentve.

Jómagam 2006 karácsonyán kerültem eme játék darabhoz, egy kedves debreceni ismerősöm révén, akivel anno együtt toltuk az L2 ipart (másik mmo) A kézhezvétel előtti napokban utána kutattam, mi is ez valójában, és az eredmény nem hozott lázba. Azt már rögtön leltároztam, hogy grafikailag nyomába se ér az L2-nek, túl színes, túl szagos, túl meseszerű. Először az irányítás is nehezen ment (folyton a ‘w’-vel akartam közlekedni,de haladás helyett csak a csetet floodoltam szét), aztán kiismerni az új világot,a közlekedést, és leginkább fejlődni okozott nehézséget- itt bizony hentelés helyett küldetéseket kell csinálni. Menj el ide, aztán amoda, szerezd meg emezt, öld meg amazt, s mi ezt pénzel és tapasztalattal honoráljuk. Officialon kezdtem, a szövetség oldalán, de ez a kaland csak egy hónapra szólt, az anyagi vonzat miatt. Így WoWos igazából akkor lettem, mikor bejött a Burning Crusade, s én meggeneráltam az első vérelf papnőmet, egy noname, pici, ingyenes magyar szerveren. Woohoo!

Fajok (Race)
Az alapjátékban nyolc faj közül lehet választani, de ez a szám az első kiegészítővel, a The Burning Crusade megjelenésével tízre, majd a harmadik kiegészítővel, a Cataclysm után tizenkettőre fog emelkedni. A fajok két, egymással harcban álló frakcióba tömörülnek: ez a Szövetség (Alliance) és a Horda (Horde). Továbbá a fajok kezdő tulajdonságai némileg eltérnek, és mindegyiknek van jellegzetes képessége, illetve saját nyelve.

* A Szövetség tagjai:
o Emberek (Human)
o Törpök (Dwarf)
o Gnómok (Gnome)
o Árnyelfek (Night Elf)
o Draeneiek (Draenei) (World of Warcraft: The Burning Crusade)
o Vérfarkasok (Worgen) (World of Warcraft: Cataclysm)

* A Horda tagjai:
o Orkok (Orc)
o Trollok (Troll)
o Taurenek (Tauren)
o Élőholtak (Undead)
o Vérelfek (Blood Elf) (World of Warcraft: The Burning Crusade)
o Goblinok (Goblin) (World of Warcraft: Cataclysm)

Kasztok (Class)

A választott kaszt (class) szabja meg a karakter képességeit, az általa használt harci technikákat és varázslatokat. A játékban kilenc alapkaszt választható, de az egyes fajok csak meghatározott kasztok közül választhatnak. A játék második kiegészítőjében vált elérhetővé egy speciális kritériumokat igénylő kaszt is, a halállovag.

* Harcos (Warrior) – Ember, Törp, Gnóm, Árnyelf, Ork, Troll, Tauren, Élőhalott (Alap); Draenei (TBC); Goblin, Worgen, Vérelf (Cata).
* Zsivány (Rogue) – Ember, Törp, Gnóm, Árnyelf, Ork, Troll, Élőhalott (Alap); Vérelf (TBC); Goblin, Worgen (Cata).
* Templomos Lovag (Paladin) – Ember, Törp (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Tauren (Cata).
* Sámán (Shaman) – Ork, Troll, Tauren (Alap); Draenei (TBC); Törp (Cata).
* Druida (Druid) – Árnyelf, Tauren (Alap); Troll, Worgen (Cata).
* Vadász (Hunter) – Törp, Árnyelf, Ork, Troll, Tauren (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Ember, Élőholt, Goblin, Worgen (Cata).
* Mágus (Mage) – Ember, Gnóm, Troll, Élőhalott (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Törp, Árnyelf, Ork, Goblin, Worgen (Cata).
* Boszorkánymester (Warlock) – Ember, Gnóm, Ork, Élőhalott (Alap); Vérelf (TBC); Goblin, Worgen (Cata).
* Pap (Priest) – Ember, Törp, Árnyelf, Troll, Élőhalott (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Gnóm, Tauren, Goblin, Worgen (Cata).
* Halállovag (Death Knight) – Minden faj (WotLK). A játék első hőskasztja (hero class).

Pix [Klikk a képre a teljes méretért]

Hozzászólás